Intézményünkben az évek alatt hagyománnyá vált, hogy nagyszabású iskolai műsorral ünnepeljük a karácsony közeledtét a Cervinus Teátrumban. Idén a 7. évfolyamos tanulók készültek megörvendeztetni a közönséget produkciójukkal.
Előadásukban bemutatták, hogy milyen az ünnepi készülődés egy iskolában kamasz korú diákokkal. Olykor fegyelmezetlenek, szeleburdik, feledékenyek, ám szeretnivalók! A szerepben Sindel Csilla kolléganőnk játszotta a felkészítő pedagógust, aki a való életben is tanáruk. Kulissza titokként hagy áruljam el, hogy a próbák során is rengeteg feledhetetlen élményben volt részünk.
Az előadásban gyermekeink megcsillanthatták tehetségüket, elsősorban színészi képességüket; elegáns, vagy éppen energetikus tánctudásukat (görkorcsolyával is) és énektudásukat.
Bohák Adél mindannyiunkat elvarázsolt a klasszikus karácsonyi sláger, az All I want for christmas is you kezdetű dal, eléneklésével.
A fináléban a szereplő gyerekek sora kiegészült énekkarunkkal, akik csengő hangjukkal méltó befejezést adtak a délutánnak.
Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra, hogy ismét bizonyítottak, összefogtak és varázslatot hoztak a színpadra. Akik ott voltunk nézőként, egy percig sem unatkoztunk, velük pezsegtünk!
Intézményünk igazgatónője, Wéberné Hanzó Teréz is kifejezte köszönetét a csodálatos programért, és minden jelen lévőnek kellemes pihenést kívánt a téli szünetre. Valamint elárulta, hogy apró meglepetéssel (horgolt hópelyhekkel) is készültek diákjaink pedagógusainknak és szüleiknek, mellyel megköszönték értük történő fáradozásaikat.
Köszönjük az élményt!
Boldogok vagyunk, hogy Dr. Bartolák Csaba, városunk alpolgármestere, Frankó Anna, Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, valamint nyugdíjas kollégáink és a gyermekek szülei is megtisztelték műsorunkat.
Köszönjük a Cervinus Teátrum vezetésének és valamennyi dolgozójának a közreműködését, segítségét.
Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját:
Tomasovszkiné Dányi Csilla, Fazekas Stefánia, Árvai Anikó, Sindel Csilla, Sinkáné Nyemcsok Erika, Rodrigo, Dajana Špegarová
Köszönjük a minden évben szemet gyönyörködtető dekorációt:
Rómer Zsuzsanna, Száva-Kovács Ágnes, Nagyné Körmendi Nikolett, Skorka János és Csicsely Ágnes
Á. A.