Az idei tanév első iskolai projektje - a „Puszilva” -, két héten keresztül zajlott intézményünkben. A projekt célja, hogy a másodikos gyerekek megismerkedjenek az őszi időszakban termő gyümölcsök és zöldségek világával, miközben magyar és szlovák nyelven tanulnak verseket, meséket és mondókákat a témához kapcsolódva.
Az iskolában minden óra az ősz finomságaira fókuszált: technika- és rajzórákon a gyerekek alkotásokat készítettek, inspirációt merítve a természet bőséges kincseiből. Az alkotások színes falevelek, almák, körték és szőlők képeit idézték meg, melyeket büszkén mutattak be egymásnak.
Az egyik legizgalmasabb program a közös lekvárfőzés volt, ahol tanárok és diákok együtt dolgoztak. A gyerekek aktívan részt vettek a gyümölcsök előkészítésében és a lekvárfőzés folyamatában is, ami nagy élményt jelentett számukra. Az illatok és ízek betöltötték az iskolát, és a közös munka során mindenki megtapasztalhatta a friss, házi készítésű lekvár örömét.
A program másik fénypontja a városi piac meglátogatása volt, ahol a diákok a pedagógusok vezetésével beazonosították az őszi zöldségeket és gyümölcsöket. A piac hangulata és az eladók kedvessége még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek sok új ismerettel gazdagodjanak. A helyszínen sokat tanultak a zöldségek és gyümölcsök élettani hatásairól, feldolgozhatóságukról, valamint az egészséges életmódban betöltött szerepükről. A látogatást követően a gyerekek a tanárokkal együtt gyümölcssalátát készítettek, amelyet közösen fogyasztottak el.
A „Puszilva” projekt végére a diákok nemcsak a gyümölcsök és zöldségek világáról, hanem a közös munka és tanulás öröméről is sokat tanultak. A program hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek még tudatosabban és egészségesebben tekintsenek az őket körülvevő világra.
- sz -