Az iskolakertben a munkálatok a 2023/2024. tanévben is folytatódtak. A gyermekek lelkesedése, a kertészkedéshez való hozzáállása töretlen. Az ovisok és az iskolások is szívesen kertészkednek, az 5. és 6. évfolyamos tanulók technika óra keretein belül, heti rendszerességgel látogattak el a kertbe. Tavasszal a művelőutak kitaposása után, a magágy előkészítését követően kezdődhetett is a veteményezés és a palántázás. Frissen való fogyasztásra tavasszal retket, salátát és borsót vetettünk, karalábét és paradicsomot palántáztunk. A tavalyi évhez hasonlóan, most is termelünk több féle sütőtököt, amit hagyományosan ősszel, az iskola kemencéjében készítünk el. Az idei tanévben újdonságként termeltünk földimogyorót is, amit a sütőtök elkészülte után pirítottunk meg és a gyerekek különösen kedvelték.
Az iskolakertben biogazdálkodást folytatunk, nem használunk semmilyen vegyszert vagy műtrágyát. A kártevők ellen igyekszünk növénytársításokkal védekezi, bogárhotelt telepítettünk a kerítésre, az énekesmadaraknak odukat és itatókat helyeztünk ki. Vannak cicáink, akiket a gyermekek nagy örömmel simogatnak. Többfajta komposztálót is használunk, az év során keletkező zöld hulladékot ezekben helyezzük el. Van speciális komposztálónk, amiből a komposztlevet tudjuk gyűjteni és folyamatosan felhasználni.
Igyekszünk őshonos növényeket, fákat ültetni, hogy az itt lakó állatkák megtalálják a táplálékukat, búvóhelyüket. Az „Ültessünk jobb levegőt, tanítsuk gyermekeinket” program keretein belül pályáztunk gyümölcsfákra és cserjékre, így kerültek almafák és piros ribiszli tövek a kertbe. Az almafákkal egy időben öt tő szilvafát is elültettünk, amik reményeink szerint pár év múlva az őszi szilvalekvárunk alapanyagát adják majd. A növények szépen megeredtek, a gyerekek sokat öntözik és vigyáznak rájuk.
P.-K.. Anita.