Alapítványunk!

a

Szlovák Iskoláért és Óvodáért Alapítvány

1999 óta sikeresen működik a szülők, támogatók segít-
ségével, tehetsé-
ges és rászoruló tanulóink érdeké-
ben.

Adószám:

18381748-1-04

 
 

Énekkarunk

A Zene Világnapja

Az intézmény munkatervében szinte az év minden napjára jut valamilyen ünneplés, megemlékezés, pl.: a Föld napja, Madarak és Fák napja, a Víz napja, a Zene Világnapja. A „Zene Világnapja” alkalmából köszöntjük énekkarosainkat, a hangszereken játszó tanulóinkat és minden zenét szerető, kedvelő gyereket és felnőttet.
Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a „ Zene Világnapjának” nyilvánította 1975 – ben. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek a zenének. Ebből az alkalomból intézményünk ének szakos pedagógusai vezetésével évről évre élményszerű zenei eseményre, bemutatóra kerül sor. A koncert aktív közreműködői az énekkar tagjai és a különböző hangszereken játszó növendékek.
Az énekkart 4 – 8. osztályos tanulók csoportja alkotja, akik hetente két alkalommal találkoznak az énekkar vezetőjével. A fellépések során segítik őket a citera-, a furulya- és a harmonikaszakkör tagjai. Mindenkor szép és felejthetetlen élményt nyújtanak számunkra az intézmény ünnepélyein. /tanévnyitó, tanévzáró, ballagás, Október 23. Március 15. stb./ Az énekkar munkáját segíti a tantestület zenekara is. A Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon 60. évfordulója tiszteletére Dása néni és Barbi néni segítségével elkészült intézményünk Himnusza, amelynek szövegével és kottájával mindenki megismerkedhet.

Deň hudby

V kalendári nájdeme mnoho dní, ktoré sú venované nejakej dôležitej alebo zaujímavej problematike obohacujúcej žudstvo. Sú to napríklad dni zeme, detí, u itežov, žien, zdravia, životného prostredia, hudby a iné.
Od roku 1975 medzinárodná organizácia UNESCO na podnet svetoznámeho huslistu Yehudi Menuhina na celom svete ozna ila 1. október ako Deň hudby. Odvtedy celý kultúrny svet v tento deň žije v znamení hudby. Aj naša škola sa každoročne zapája do tohoto celosvetového hnutia, ktoré zušžachuje duše detí i dospelých. Hybnou silou na našej škole je školský spevokol pod vedením učitežky hudby Barbari Buday-Molnárovej. Členmi spevokolu sú žiaci od štvrtého po ôsmy ročník. Zbor interpretuje slovenské i maďarské piesne súčasných i už nežijúcich skladatežov. So spevokolom spolupracuje aj inštrumentálna skupina našich učitežov.
Slovenské žudové tradície žijú aj v repertoári školského citarového krúžku. Mladí citaristi nielen ovládajú hru na tento už skoro zabudnutý hudobný nástroj, ale aj spievajú staré slovenské dolnozemské piesne. Okrem toho na škole pracujú aj krúžky p횝alkárov a harmonikárov. Na koncerte, ktorý sa konal v aule školy, vystúpili ďalej všetky deti, ktoré hrajú na nejaký hudobný nástroj. Hrali na flaute, klavíri, husliach a na gitare. Všetky vystúpenia boli prijaté s vežkým nadšením a úprimným potleskom.
Na počes 60. výročia našej školy vznikla aj hymna školy, ktorá znie na každom vežkom školskom programe. Autorkou slov je pani učitežka Dagmar Králiková a hudbu napísala a so žiakmi ju nacvičila pani učitežka Barbara Buday-Molnárová. Aj vy sa môžete zoznámi s jej melódiou a slovami…

Himnusz Szlovák Iskola Szarvas (ének)

A film megtekintéséhez kattints a videóra, a nagyobb felbontáshoz (jobb minőséghez)

a film elindítása után a  jobb alsó sarokban lévő 720p (HD) feliratot válaszd.

A film elérhető közvetlenül is a következő linken: YouTube Himnusz ének

Himnusz Szlovák Iskola Szarvas (zene)

A film megtekintéséhez kattints a videóra, a nagyobb felbontáshoz (jobb minőséghez)

a film elindítása után a  jobb alsó sarokban lévő 720p (HD) feliratot válaszd.

A film elérhető közvetlenül is a következő linken: YouTube Himnusz zene

készítette: Szlovák Iskola