Alapítványunk!

a

Szlovák Iskoláért és Óvodáért Alapítvány

1999 óta sikeresen működik a szülők, támogatók segít-
ségével, tehetsé-
ges és rászoruló tanulóink érdeké-
ben.

Adószám:

18381748-1-04

 
 

A Magyarság Házában

2015 júniusában a szarvasi Szlovák Általános Iskola pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Határtalanul!” elnevezésű programjára. Az eredményről még nem kaptunk értesítést, azonban érvényes pályázatunk lehetőséget adott arra, hogy mi, hetedik osztályosok Budapestre utazzunk, a Magyarság Házába. A lehetőséget kihasználva, és a fiúk legnagyobb örömére, a Hadtörténeti Múzeumba is ellátogattunk, ahol egy színvonalas kiállítás keretén belül megnéztük Magyarország katonai múltjának egy korszakát. A bemutató szervezői interaktív elemeket is felhasználtak, hogy szemléltessék az éppen aktuális téma részleteit.

Mindannyiunknak nagyon tetszett a Magyarság Házában a „Mi, magyarok” Látogatóközpont tárlata, amely a legkorszerűbb látványtervekkel és technikai eszközökkel mutatja be a magyarság kincseit. A kiállításon, Kosztolányi Dezső által kiválasztott, 10 legszebb magyar szó segítségével minden látogató képet kaphat arról, milyenek vagyunk mi, magyarok. Az „ANYA” kifejezéshez kapcsolódó terem a magyar nyelv gazdagságáról szól. Itt a nyelvtörténeti változásokkal, nyelvváltozatokkal, a nyelvhasználat sokszínűségével és a nyelvjárásokkal ismerkedtünk. Ezt követően a „GYÖNGY” terembe léptünk, ahol hazánk költészetéről, irodalmáról kaptunk egy kis ízelítőt. A magyar irodalom gyöngyszemeiből olvashattunk, majd a történelmi balladák világát láttuk megelevenedni, megismertük a „12 legszebb vers” programot is, amely az irodalomoktatás egy igen újszerű kísérlete. A „SZŰZ” teremben folytatódott a tárlat, ahol a Magyarországon fellelhető védett növényeket, állatokat, láttuk, valamint a kristályok és kőzetek csak igen ritkán előforduló kincseiben gyönyörködhettünk. A teremben felállított hatalmas terepasztalon a Kárpát-medencében található ásványvízforrásokat mutatták be. Innen az „ŐSZ” terembe indultunk, ahol egy szórakoztató játék segített megismerni Magyarország gasztronómiájának történetét, legjellegzetesebb ételeinket, a hungarikumokat. Volt olyan étel, amiről még soha nem hallottunk, de szívesen megkóstoltuk volna. A „KARD” terem kiállítása a magyar katonai hagyományokat vonultatta fel, ahol kipróbálhattuk a számszeríjat, sőt egy életnagyságú gyakorló lóra is felkapaszkodhattunk. A „VÉR” teremben a magyar hősiességet bemutató filmrészleteket nézhettük meg, melyek a törökellenes végvári harcokról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, az I. világháborúról valamint az 1956. október 23-i eseményekről szóltak. A „CSÓK” - a múzsa csókja, mint az ihlet pillanata - teremben hazánk építőművészetét csodáltuk meg falfestményeken, maketteken keresztül. Csupán kéznyújtásnyira volt tőlünk Pannonhalma, Gyulafehérvár, Fertőd, Marosvásárhely jellegzetes épülete, valamint a budapesti Operaház és a Művészetek Palotájának kicsinyített mása. A „SÍR” teremben a fizika tankönyvünkből már ismert híres magyar tudósok, kutatók leghasznosabb felfedezéseivel most részletesebben is megismerkedhettünk. Ilyen volt például a Bolyai geometria és Bejczy Antal nevéhez fűződő marsjáró modell. A következő helyszínen a „LÁNG” szó a magyar „lángelmékre”, a fiatal felfedezőkre utal. Az asztaloknál próbára tehettük ügyességünket a hungarikumnak számító „Rubik Kockával”, valamint a Rubik-találmányok egész sorával, amelyek közül néhány számunkra is újdonságnak számított. Büszkén húztuk ki magunkat a magyar diákok „Dicsőségfalánál”. Az utolsó terem a „SZÍV” szóé, itt a legszebb magyar sportsikereket idézték fel. Kipróbálhattunk egy régi, de mégis új játékot, a gombfocit, azaz a szektor labdát.

A rengeteg látnivalótól, a sok új, izgalmas dologtól észre se vettük, hogy milyen gyorsan repült el az idő a „Magyarság Házában”. Új ismeretekkel, élményekkel gazdagodva indultunk vissza a Keleti pályaudvarról Szarvasra. Hazafelé sokan fogalmaztuk meg: „Ide még egyszer vissza kell jönnünk.”

Sinka Dominik

A következő képre kattintva megnézheted útinaplónkat. >>

A szabadság hőseinek nyomában a felvidéken

2016. március 14. (1. nap)

2016. március 15. (2. nap)

2016. március 16. (3. nap)

2016. március 17. (4. nap)

2016. március 18. (5. nap)

készítette: Szlovák Iskola