A Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7. évfolyamának
51 tanulója öt pedagógussal október 2-án felejthetetlen
kirándulásra utazhatott a Felvidékre.
Iskolánk a tavalyi tanévben sikeresen pályázott az Emberi
Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Határtalanul programjára, melynek célja, hogy diákjaink
személyes tapasztalással ismerjék meg a külhoni magyarság
mindennapjait, történelmünk fontos emlékhelyeit, kulturális
értékeit. A pályázatban elnyert 3.060.000.- Ft biztosította
tanulóink számára az ingyenes részvételt (szállás, útiköltség,
belépők, biztosítás).
Az évfolyam már szeptemberben megkezdte a felkészülést a
négynapos kirándulásra:
A műveltségi területekhez kötött tanulói előadások bemutatták
egy-egy helyszín nevezetességeit, történelmi múltját;
Képekkel gazdagon illusztrálva Szarvas várost és iskolánk
mindennapjait jelenítették meg hetedikeseink a határon túli
diákok számára;
Emlékműsorral készültek az 1849. október 6-ai történelmi
események tiszteletére;
Könyveket gyűjtöttek a 614 éves korosztály számára.
És aztán végre elérkezett a várva várt nap! Útnak indult a
csapat.
Az utazás első napján a komáromi erődbe látogattunk, majd Gútán
egy reformkori hajómalmot néztünk meg, és átkeltünk egy fedett
fahídon is. Este megérkeztünk a szállásunkra, a deáki Európa
panzióba.
A második napon a bajmóci várkastélyba mentünk. Felfedeztük a
vár alatti cseppkőbarlangot is. A Malonyai Arborétumban kellemes
sétát tettünk. A délutánt pedig Nyitrán töltöttük.
A harmadik napon a Pálffy család ősi fészkébe, Vöröskő várába
látogattunk. A nap további részében Nagyszombat történelmi
központjában ismerkedtünk nemzetünk múltjával.
Elérkezett az utolsó nap. A délelőttöt Galántán töltöttük a
Kodály Zoltán Alapiskolában, ahol a dal pillanatok alatt közös
nyelvet teremtett a két iskola tanulói között.
Utazásunkat egy pozsonyi városnézéssel zártuk.
Az esti órákban, fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk
haza Szarvasra.
Szarvas, 2018. október 15.
A kirándulás résztvevői
|