A kertészkedés világnapját választotta indulása időpontjául a
Szlovák Általános Iskola 4.b osztálya. Hogy hová indultak? Az
iskolakertbe. Eddig soha nem tapasztalt izgalom járta át a
munkásruhába öltözött, kesztyűvel és kerti szerszámokkal
felfegyverkezett osztályközösséget. Mi van ott? Mit fogunk
csinálni? Záporoztak a kérdések a tanulók részéről jobbról és
balról folyamatosan, amint kiderült, hogy beindul a haszon és
oktatókert. Ugyanis az Országos Iskolakert- Fejlesztési
Programnak köszönhetően a helyi Szlovák Önkormányzat jóvoltából
rendelkezik az intézmény olyan megművelhető földterülettel, ahol
a gyerekek nyomon követhetik az évszakok változását a
konyhakertben is. A kertművelés gyors sikerrel jutalmazza majd a
kis gazdákat, hiszen pár hét elteltével szedhető a retek,
fejthető a borsó, mosható a saláta. A gyógy és fűszernövényekről
vágható az első hajtás, készülhetnek a limonádék, levesek.
Hosszú távú terveket lehet szövögetni a frissen ültetett
gyümölcsfa csemeték, málna, szeder és ribizlibokrok tövében,
melyek beszerzése a szülők segítségével folyamatos. Gondos és
növényeiket szerető gazda módjára a tanulók el is neveztek egyes
frissen ültetett példányokat. Így Szederke és Szeder Royal tüske
nélküli tövek az őket ért hurcibálás, beiszapolás és alapos
odalapogatás/tömörítés után egyetlen feladatukra
koncentrálhatnak, mégpedig a növekedésre. A Szlovák Iskola
vezetősége is ezt a célt tartotta szem előtt, amikor
pályázatírásba kezdett új cselekvésorientált tanulási formákat
keresve. Mindemellett öngondoskodásra, együttműködésre,
egészséges szabadidő eltöltésére nevel az új kert, ahol épp
olyan fontos a munkavégzés, mint közben a kikapcsolódás. Az égig
érő tantermek számtalan lehetőséget tartogatnak az iskola
valamennyi tanulójának és pedagógusának, akik most türelmesen
várják, hogy Szederke, Szeder Royál, valamint a kertészkedés
valamennyi előnye termőre forduljon.
Kmotricza Margit
|