Idén 30. alkalommal került megrendezésre a
Zrínyi Ilona Matematikaverseny.
Az egyik legrangosabb megmérettetésen a tanulók teljesítményét
évfolyamonként értékelik. A tesztjellegű feladatlapot rövid idő
alatt kell kitölteni. Egy feladatra átlagosan 3 perc jut! A
találgatás, tippelés nem elég, fontos a matematikai tudás, a
logikus gondolkodás, a gyors feladatmegoldó készség.
Iskolánk három tanulóját hívták meg a megyei eredményhirdetésre.
Ők hárman összesen 11-szer jelentkeztek erre a versenyre, és
10-szer sikerült is bejutniuk a megye legjobb 15 tanulója közé.
Nem is akármilyen helyezésekkel büszkélkedhetnek. Idén Antal
Dóra, hatodik osztályos tanulónk, a negyedik helyen végzett,
felkészítője Podaniné Kis Edit.
Tóth Máté, 4. osztályos tanuló, a kilencedik helyet
szerezte meg, testvére az ötödik osztályos Tóth Bence
pedig ismét éremmel tért haza, harmadik lett. Felkészítőjük
Kerti Éva.
Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk egyre több
tanulója ér el szép sikereket évről évre ezen a könnyűnek nem
mondható tudományterületen. Rájuk nem igaz a mondás:
„Az emberek többsége nagyon
messze szalad, ha sebesült tigrist vagy matematikai egyenletet
lát.”
/Kolbert András/
Kerti Éva
|