Alapítványunk!

a

Szlovák Iskoláért és Óvodáért Alapítvány

1999 óta sikeresen működik a szülők, támogatók segít-
ségével, tehetsé-
ges és rászoruló tanulóink érdeké-
ben.

Adószám:

18381748-1-04

 
 

Töltöttkáposzta főző és kolbász készítő verseny 2010

A film megtekintéséhez kattints a lejátszásra, a nagyobb felbontáshoz (1280x720, (HD) jobb minőség) kattints a következő linkre: Kolbász készítő verseny 2010 Szarvas
és ott válaszd a videó jobb alsó sarkában lévő 360p helyett a 720p-t  gombot.

Ötödikes tanulóink és szüleik immár harmadik alkalommal vettek részt a városi szervezésű töltöttkáposzta főző és kolbász készítő versenyen. Az eddigi hagyományokat folytatva most is eredményesen szerepelt lelkes kis csapatunk.

Tanulóink örömmel vettek részt már az előkészületekben is, a lányoknak köszönhetően gyorsan készült a finom töltöttkáposzta, bár a hús és az ízesítők összedolgozásában kicsit elfáradtak, kitartóan végezték el a káposztalevelek töltelékkel való megtöltését is. A bográcsba szépen rétegelve került a savanyú káposzta, és a töltelék. A főzés és a tűz felügyelete már a szülők feladata volt. Eközben a fiúk a kolbászkészítéssel voltak elfoglalva, a hús darabolását még az apukák végezték, a darálás és az ízesítés már közös feladat volt. Itt kerülhettek elő a titkos receptek, hogy minél finomabb lehessen a késztermék. Az összegyúrást a gyerekek végezték - nagyon lelkesen -, a hat fiú pillanatok alatt tökéletesen összedolgozta az alapanyagot. Már jöhetett is a töltés és a sütés.

A zsűri közben folyamatosan járta a csapatok sátrait, ellenőrizve az ott folyó munkát és megkóstolva a versenyre jelölt süteményeket, pálinkát. A délután folyamán visszavonultak az önkormányzat épületébe, hogy az elkészült ételeket elbírálják. 17 óra körül került sor a 2010-es év eredményhirdetésére.

Csapatunk egy 1. hellyel (házi sütemény), egy 3. hellyel (töltöttkáposzta), 2 különdíjjal és egy elismerő oklevéllel lett díjazva, így szinte minden kategóriában az élmezőnybe került a résztvevő 25 csapat között. Gratulálunk nekik!

készítette: Szlovák Iskola