A citera

A honfoglaló magyarok nemcsak dalt, hangszereket is- dobot, sípot, kürtöt, "citerát" hoztak magukkal. Ne gondoljon senki a mai citerára. Az életünk sem, a ruhánk sem olyan volt ezer évvel ezelőtt, mint a mai. Miért várnánk ezt éppen a honfoglaláskori citeráról? Egy vonatkoztatásban viszont megegyezik a honfoglaláskori "citeránk" a maival: mindkettő húros hangszer volt. A magyar citera zömében mixolid hangzású. Ha üresen megpendítjük a húrokat, majd sorban lépegetünk előre a fogólap rovátkáin, megkapjuk a mixolid skáladallam hét hangját. A citera kvintelő hangszer. Ha a dalt bal felől az első kishangköznél kezdjük, lefelé számolva tiszta kvartot, felfelé számolva tiszta kvintet kapunk az üres húrok zengése által, ami gazdagítja, díszíti a muzsikánkat.

Ez a jelenség egyben arra is kötelez bennünket, hogy minden nem megfelelő fekvésben írt dallamot, haciterán akarjuk játszani, transzportálni kell annak a nyelvére. Tehát a zeneszámunk transzportáló hangszer Á-mollban nem szabad játszani rajta, mert a kísérő húrok disszonánsan csengenek. Transzportálás nélkül harmonikus rajta a C-dur, a D-dór, az E-frig, a G-mixolid hangsorú dallam. A zeneileg képzettek ( pár hét múlva a kezdők is ) bármelyik dalt lepengethetik a dallamhúrokon az eredeti írásban, de ha a fülünkben van már a dallam, át kell ,,tenni" citerára, mielőtt a kísérő húrokat megszólaltatnánk.

Citera félék: cituár, zedoária, zwitter, zitwer